Szobrot állítottak Greta Thunbergnek a Winchester Egyetemen, a hallgatók kiakadtak a költségein

2021. március 31. – 15:39

frissítve

Szobrot állítottak Greta Thunbergnek a Winchester Egyetemen, a hallgatók kiakadtak a költségein
A Greta Thunberg-szobor – Fotó: ADRIAN DENNIS / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A svéd környezetvédelmi aktivistáról készült, életnagyságú szoborra 24 ezer fontot (kb. 10 millió forintot) költött az egyetem, írja a Sky.

A szobrot az egyetem kampuszán helyezték el annak ellenére, hogy a hallgatói önkormányzat és az egyetemi szakszervezet is a szobor felavatásának késleltetését kérték. Ahogy jelezték, a koronavírus alatt sokkal inkább takarékoskodni kéne az egyetem pénzével, hiszen a távoktatás alapból megviseli a tanulókat, többeknek segítséget kéne nyújtani.

Fotó: ADRIAN DENNIS / AFP

Meghan Ball, a hallgatói önkormányzat vezetője a lapnak azt mondta,

„A hallgatók dühösek és frusztráltak, lehetőséget kéne kapnunk arra, hogy átlássuk, mire költik az egyetem pénzét”

Az egyetem 2019-ben rendelte meg a Thunberg-szobrot, de azóta a járvány miatt alkalmazottaktól kellett megválnia, csökkentenie kellett az általa nyújtott szolgáltatások számát is.

Joy Carter, az egyetem rektorhelyettese a kritikák ellenére azt mondta, „büszkék arra, hogy tisztelegnek Thunberg előtt”, illetve hozzátette, az egyetem szerint ez az első szobor Thunbergről. Kiemelte, „tudják, hogy sokan ellentmondásos alaknak tartják, de az egyetem üdvözli az indokolt vitákat és kritikus beszélgetéseket”.

Az University and College Union szervezete „hiúságprojektnek” nevezte a szobrot és bizalmatlansági indítványt tett közzé a Twitteren. Azt írták, „ezt a pénzt arra kellett volna költeni, hogy meg lehessen akadályozni az elbocsátásokat az egyetemen”.