Az amerikai katolikus egyház megfúrta volna a lelkisegély-forródrótot a melegek miatt

2021. március 29. – 23:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A katolikus püspökök amerikai tanácsa (US Conference of Catholic Bishops) aktívan lobbizott egy 2019-es törvény ellen, ami egy országosan hívható, ingyenes lelkisegély-forródrótot hozott volna létre az öngyilkosságok megelőzésére, mert azáltal az LMBTQ-közösségek hasonló programjai is forráshoz jutottak volna – írja az Insider. A katolikus püspökök a háttérben lobbiztak a javaslat ellen, megpróbálták meggátolni, hogy elfogadják a törvényt.

Hasonlóan kampányoltak egy 2013-as, a nőket ért erőszak ellenes törvényjavaslat ellen, aminek az volt a célja, hogy több pénz jusson a bántalmazók felelősségre vonására. Ekkor leginkább a „szexuális irányultság” és a „nemi identitás” kifejezéseket kifogásolták. Szerintük ez aláaknázza a tényt, hogy mindenkinek jár a védelem, valamint a „nemek közötti különbségek fontosságát”.

Mostanság a 2021-es esélyegyenlőségi törvény ellen szólaltak fel, mert az külön kitér az LMBTQ-közösség tagjai ellen irányuló munkahelyi zaklatásra és megkülönböztetésre.

Ezzel is az a problémájuk, hogy „jelentéktelennek mutatja a nemek közötti különbségeket, és tévesen úgy tesz, mintha a nemek csak társadalmi kreálmányok lennének”.

„A javaslat mögötti szándék jó, de megfontolatlan. Az esélyegyenlőségi törvény diszkriminál a hívők ellen, fenyegeti a meg nem született életeket és aláássa a közjót”

– írják.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában.

Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!