Tavaly nagyobb volt a sokk, most nagyobb a próbatétel, mondta Ferenc pápa virágvasárnap

2021. március 28. – 16:43

Tavaly nagyobb volt a sokk, most nagyobb a próbatétel, mondta Ferenc pápa virágvasárnap
Ferenc pápa virágvasárnap – Fotó: Guiseppe Lami/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Hívők nélkül zajlott az idei virágvasárnap is a Vatikánban, Ferenc pápa az új koronavírus-járvány lelki és gazdasági következményeiről beszélt az Úrangyala imádságot kísérő beszédében – jelentette az MTI.

A római Szent Péter téren elmaradt az ilyenkor szokásos körmenet, amelyet a pápa szokott vezetni Jézus jeruzsálemi bevonulása felidézésével. A Vatikán az interneten keresztül közvetítette a virágvasárnapi misét, melyet Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutatott be harminc bíboros és néhány hívő előtt.

A bazilikát olajfák és kisebb pálmafák díszítették, a résztvevők kezében fonott pálmaágak voltak. Ferenc pápa azokról beszélt, akik jelen voltak Jézus jeruzsálemi bevonulásakor. Jézus karddal vívott győzelmét várták a rómaiakon, miközben ő Isten diadalát hirdette a kereszttel, jelentette ki az egyházfő. Jézust akkor is sokan csodálták, de kevesen engedték, hogy életüket megváltoztassa. Most is így van, mivel a mai emberek se akarják megváltoztatni életüket, amely tele van ellentmondással, félelemmel, magánnyal, kudarccal és árulással.

„Ne hagyjuk, hogy az elégedetlenség érzése megbénítson bennünket. Tavaly nagyobb volt a sokk, most nagyobb a próbatétel, és a gazdasági válság súlyossá vált”

– mondta a pápa.

A jelenlegi történelmi és társadalmi helyzetben fizikai és lelki erőre van szükség, mivel a válságban reménytelenség, elkeseredettség, megosztottság kerekedik felül, sokan mindennapos keresztutat járnak be.

„Ne haladjunk el mellettük tétlenül, hagyjuk, hogy szívünk irgalmas legyen, közeledjünk hozzájuk. Fogadjuk be azt, aki a keresztre feszített Jézushoz hasonlóan megalázott, selejtté válik, Jézus az utolsókban van, azokban, akit a mi farizeus kultúránk elítél” – jelentette ki Ferenc pápa.

Ferenc pápa az erőszak áldozataiért imádkozott, mindenekelőtt az indonéziai Celebesz (Szulavézi) déli részén található Makassar egyik katolikus templománál vasárnap történt öngyilkos merénylet sebesültjeiért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!