Kórházba került a 84 éves Silvio Berlusconi

2021. március 24. – 11:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfő óta kórházban van Silvio Berlusconi korábbi olasz miniszterelnök – írta meg a Reuters két névtelen forrására hivatkozva.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan miért került kórházba a volt miniszterelnök, de közeli forrása szerint nincs szó komoly betegségről. Ettől függetlenül Berlusconi nem fog nyilvánosan megjelenni a közeljövőben.

Berlusconi pártjának egyik forrása szerint az idős férfi egy Milánóhoz közeli kisvárosban, Arcore-ban lévő házában tartózkodott, mielőtt kórházba szállították. „Egy ideig pihennie kell” – mondta róla az informátor, aki szerint szombaton még jól volt a korábbi kormányfő.

A kórházi tartózkodása miatt Berlusconi azon a tárgyaláson sem tudott szerdán részt venni, amelyet Milánóban tartottak volna egy vele kapcsolatos bírósági ügyben.

Tavaly januárban Berlusconi szívproblémák miatt került kórházba Monacóban, szeptemberben pedig túlélte a koronavírust, amelyet „élete legveszélyesebb kihívásának” nevezett. Ezt megelőzően 2016-ban súlyos szívműtéten esett át, és prosztatarákban is szenvedett.

Berlusconi idejének nagy részét pihenéssel és a koronavírus utáni felépüléssel töltötte lánya provence-i házában.