Szövetséget hozott létre három felvidéki magyar párt

2021. március 23. – 14:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Létrejött a Felvidéken a megegyezés az egységes magyar érdekképviselet létrehozásáról, az új párt a Szövetség – Magyarok, nemzetiségek, régiók nevet viseli majd, jelentették be az új politikai tömörülést létrehozó pártok, a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás elnökei pozsonyi sajtótájékoztatójukon kedden.

Az eredményt az MKP elnöke úgy kommentálta: „Újabb komoly és fontos lépést tettünk a felvidéki magyarok politikai egységesítése irányába”. Szerinte az új párt magyar párt lesz, méghozzá olyan, ami a régiókban élő többi nemzetiséget is képviselni fogja.

A párt elnöksége 18 tagú lesz, ennek felét adja az MKP, a másik felén pedig 5:4 arányban osztozik a Híd és az Összefogás, a pártban pedig három platform működik majd, az alapító pártoknak megfelelően, írja a Paraméter.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!