A brüsszeli terrortámadás áldozatai keresetet nyújtottak be a belga állam ellen

2021. március 22. – 13:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 2016. március 22-én elkövetett brüsszeli terrortámadás 19 áldozata keresetet nyújtott be a belga állam ellen arra hivatkozva, hogy Belgium nem adott nekik kellő segítséget a történtek után, írja az MTI a BrusselsTimes helyi napilap cikke nyomán.

„Azzal vádoljuk az államot, hogy nem adott megfelelő iránymutatást, jogi támogatást” – nyilatkozta Nic Reynaert, az áldozatokat képviselő ügyvéd, aki maga is jelen volt a támadások elkövetésekor.

Reynaert keresetét hétfőn, öt évvel a merénylet után kezdi tárgyalni a belga elsőfokú bíróság, majd április közepén, illetve május elején a többi áldozat ügyét is kivizsgálják.

Reynaert elmondta, hogy a metrókocsiban éppen a merénylet elkövetője mellett ült, amikor a pokolgép felrobbant. Hozzáfűzte, hogy a történtek emléke még mindig kísérti, fizikai és lelki megpróbáltatásokon megy keresztül. „Meg vagyok győződve arról, hogy megnyerem a pert. A többi áldozatnak segítséget nyújtok, mert ha a közeljövőben ismét terrortámadások történnek, akkor az emberek újra ebben a helyzetben találhatják magukat, és ezt szeretném elkerülni” – tette hozzá.

2016. március 22-én először a Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd fél órával később a brüsszeli uniós negyed közelében lévő Maelbeek metróállomáson hajtott végre öngyilkos merényletet egy dzsihadista csoport. A támadásokban 32-en meghaltak – köztük a három elkövető –, 340-en megsebesültek, köztük két magyar. Ugyanez a hálózat csapott le egy évvel korábban a párizsi Bataclan koncertteremben, aminek következtében 130 ember vesztette életét.

Az akciók elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett. A terrortámadásokról hétfőn Fülöp belga király, Matilda királyné és a belga miniszterelnök Alexander de Croo részvételével tartottak megemlékezést. A királyi pár és a kormányfő a megemlékezés keretében találkozott az áldozatokkal és azok hozzátartozóival.

A merényletek színhelyén koszorúkat helyeztek el az áldozatok emléktáblája előtt, egyperces néha csenddel rótták le tiszteletüket. A belga igazságügyi kamara január elején 10 személyt utalt esküdtbíróság elé a brüsszeli terrortámadásokkal kapcsolatban, köztük a 2015-ös párizsi merénylet egyetlen életben maradt elkövetőjét Szalah Abdeszlámot is. Abdeszlámot 2016. március 18-án vették őrizetbe Belgiumban, feltételezhetően letartóztatása ösztönözte a brüsszeli terrorista sejt tagjait, hogy pár nappal később véghezvigyék a merényletet. Abdeszlám és bűntársai perét szeptember elején tárgyalják.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!