Bernie Sanders beszólt Elon Musk vagyonára, Musk pedig válaszolt

2021. március 21. – 17:00

frissítve

Bernie Sanders beszólt Elon Musk vagyonára, Musk pedig válaszolt
Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön Twitter-posztjában szólt be Bernie Sanders szenátor Elon Musk hatalmas vagyonára, erre válaszolt most a milliárdos üzletember azzal, hogy a pénzét az emberiség megsegítésére fordítja, írja a Business Insider.

A szenátor csütörtöki posztjában az áll, hogy az amerikai történelem egy olyan pontjára érkeztek, amikor Elon Musk és Jeff Bezos több vagyonnal rendelkezik mint az ország alsó 40%-a. Azt írta, a kapzsiság és egyenlőtlenség ezen a szinten erkölcstelen és fenntarthatatlan. A liberális törvényhozók is magasabb adókat vetnének ki a milliárdosokra, szerintük nem a vagyonukkal arányosan adóznak.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója és a SpaceX projekt ötletgazdája azt válaszolta Sanders kritikájára, hogy azért halmoz fel erőforrásokat, hogy több bolygót is élhetővé tegyen és segítse vele az emberiséget. A Space X projekttel kapcsolatban tavaly azt mondta, 2050-ig egymillió embert tervez a Marsra küldeni, és munkahelyeket teremteni a bolygón.

Musk és Bezos a világ két leggazdagabb embere, Musk nettó vagyona januárban 188 milliárd dollárra emelkedett, ezzel megelőzte a 2017 óta első helyen álló Bezost.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!