A Szajnába fulladt egy 14 éves francia lány, akit hetekig zaklattak, majd megvertek osztálytársai

2021. március 10. – 08:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hetekig zaklatott a közösségi oldalakon, majd megvert egy 14 éves francia lányt egy 15 éves fiú és barátnője Párizs egyik északnyugati elővárosában – írja az MTI rendőrségi forrásokra hivatkozva. A 14 éves lány ezután szerintük beleesett a Szajnába, majd belefulladt a folyóba. A 15 éves fiút és barátnőjét, akik a lány gimnáziumi osztálytársai voltak, őrizetbe vették.

Az eddigi információk alapján az őrizetbe vett fiú anyja hívta fel a rendőrséget hétfő este 9 órakor, hogy jelezze: a fia és annak barátnője megverték egy osztálytársnőjüket, majd elmenekültek. Az anya ezek után elment a rendőrségre és elmondta, hogy a fiától úgy tudja: délután 4 és 5 óra között megverték a lányt, aki szerintük beleesett a Szajnába – közölte az ügyészség. Az anya bejelentése alapján találta meg a vízi rendőrség kedd reggel a megvert lány holttestét, akinek a fején és az arcán ütésnyomok voltak.

A tragédia hátterében álló konfliktus a februári iskolai szünet előtt kezdődött, amikor is az elhunyt 14 éves francia lányról fehérneműs fotók kezdtek keringeni az egyik közösségi oldalon, ami miatt osztálytársai zaklatták és bántalmazták – mondták el szemtanúk a francia médiában. Az elmúlt hetekben kamaszok közötti több bandaháború is erőszakba torkollott a fővárosi régióban, és a jelenség heves közéleti vitát váltott ki.

Hétfőn egy 14 éves fiú életveszélyesen megsebesült a bandák közötti területfoglalási vitában a Párizstól délnyugatra található Val-de-Marne megyében. Február 22-én és 23-án a szomszédos Essonne megyében pedig két halálos összecsapás is volt bandák között. Az egyikben egy lányt halálosan megkéseltek, másnap pedig egy fiút szúrtak le bandák közötti verekedésekben, két szomszédos településen. Március 1-jén a belügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium jelezte, hogy akciótervet dolgoz ki a középiskolás bandák közötti összecsapások felszámolására.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!