Megunta a kérdéseket a thai miniszterelnök, alkoholos fertőtlenítővel spriccelte végig az újságírókat

2021. március 9. – 18:54

Másolás

Vágólapra másolva

Lehetséges miniszterjelöltekről kérdezték újságírók a thai miniszterelnököt, Prajut Csan-ocsát, aki nem akart válaszolni, ezért megfogott egy fertőtlenítős flakont és egyesével lefröcskölte a sajtótájékoztatón résztvevő újságírókat – írja a Reuters.

Múlt héten három thai minisztert is börtönre ítéltek, mert hét ével ezelőtt zavargásokban vettek részt. A miniszterelnököt ezért kérdezték a lehetséges jelöltek listájáról.

„Nem tudom, nem láttam. Először nem csak nekem egyedül kéne ismernem ezeket az információkat? Ne kérdezzenek róla”

mondta az újságíróknak.

Ezek után spriccelte le az első sorban ülő újságírókat, miközben egy maszkkal eltakarta az arcát. Az újságírók tovább videóztak, a miniszterelnök emberei és a jelen lévő katonák pedig csak mosolyogtak a maszkjuk alatt. Prajutnak nem ez volt az első ilyen, már-már komikus megmozdulása.

Több problémára is hasonló komolysággal reagált a tábornok, aki 2014-ben puccsal szerezte meg a hatalmat:

  • amikor emberek arról számoltak be, hogy sós az ivóvíz, azt mondta, hogy forralják fel (pedig attól csak még sósabb lesz);
  • áradáskor azt javasolta, hogy az emberek tenyésszenek halat;
  • egyszer azt mondta, hogy ha drága a citrom, termesszenek az emberek maguknak.

Nem sokkal később felvették, ahogy idegesen magyaráz valamit az újságíróknak, miközben újra lefújja őket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!