Félnek az oltástól, sokan inkább gyógynövényekkel védekeznének a vírus ellen Dél-Afrikában

2021. március 9. – 12:08

Másolás

Vágólapra másolva

Már több mint 1,5 millió fertőzöttet regisztráltak, a koronavírus halálos áldozatainak száma pedig meghaladja az 50 ezret Dél-Afrikában, ahol a néhány hete már elkezdtek oltani a Johnon and Johnson vakcinájával, úgynevezett kísérleti jelleggel. A Johns Hopkins Egyetem aktuális adatai szerint mostanáig valamivel több mint százezren kaptak vakcinát, és ezzel együtt védettséget (ebből a vakcinából csak egy adagra van szükség), ám az oltási hajlandóság nagyon alacsony – ez derült ki a Deutsche Welle riportjából is.

Oltás helyett inkább gyógynövényekkel védekezne a koronavírus ellen a dél-afrikai lakosság jelentős része. A házi készítésű főzetek hatására nincs tudományos bizonyíték, mint ahogy a helyiek körében terjedő mítoszokra és összeesküvés-elméletekre sem. Vannak ugyanis, akik azt terjesztik, hogy a vakcinát az emberiség kiirtására használják, mások pedig a sátán fegyverét látják benne. Az oltási program nemcsak ezért halad lassan, hanem azért is, mert a Dél-Afrikában alkalmazott Johnson and Johnson vakcinát csak kísérleti jelleggel használják, emiatt még az egészségügyi dolgozók is bizalmatlanok az oltóanyaggal szemben.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!