Felismerhetetlenre restauráltak egy Szűz Mária-szobrot Lengyelországban, a tulajdonos kéri vissza az előző arcot

2021. március 5. – 15:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vitás helyzet alakult ki egy Szűz Mária-szobor felújítása miatt a lengyelországi Miesjcében, a restaurátor ugyanis úgy állította helyre a kegyhegyen található szobrot, hogy egyáltalán nem hasonlít a korábbi változatra, így a tulajdonosnak nem tetszik, ezért követeli, hogy állítsák azt vissza korábbi állapotába – írta meg a Gazeta Kakowska.

Miután a restaurálást a terület tulajdonosa is szükségesnek vélte, ezért felkért egy profi restaurátort, hogy hozza rendbe a szobrot. A szakértők aztán lehámozták a festéket a szoborról, majd helyreállították az eredeti kinézetet. Csakhogy a tulajdonos szerint ha ilyen jelentős változtatást hajtanak végre, arról igenis tájékoztatniuk kellene, pontosabban kellett volna a tulajdonost. „Már egyáltalán nem hasonlít arra Szűz Máriára, akit a felújítás előtt ismertünk.”

A környékbeli konzervátor, Monika Bogdanowska szerint egy ilyen sokszor újrafestett szobor óvatos helyreállítást igényel, csakhogy a végeredmény nem tetszik a tulajdonosnak. Egyelőre így még nem teszik vissza a helyére. Könnyen megeshet, írja a lap, hogy még így is bíróságra kerül az eset, ha a tulajdonos nem békél meg az eredménnyel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!