Saját lányának levágott fejével sétált be a rendőrségre egy indiai férfi

2021. március 5. – 19:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Letartóztatták azt a férfit, aki azt vallotta, hogy lefejezte saját tizenéves lányát India északi részén, Uttar Prades államban – írja a CNN.

Sarvesh Kumar egy falusi zöldséges, akit szerda éjjel tartóztatták le, amikor a meggyilkolt 17 éves lányának a fejét kézben cipelve, gyalog indult egy, a lakóhelyétől 1,6 kilométernyire, Hardoiban található rendőrkapitányságra, hogy bevallja tettét. Útközben többen észrevették, voltak, akik kihívták a rendőröket, de akadtak olyan emberek is, akik vieóra vették.

A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi azt állította, hogy a lánya fejét otthon, egyedül, egy késsel vágta le dühében, mert azt gyanította, hogy együtt volt egy fiatal férfival, apja akarata ellenére.

Kumar jelenleg őrizetben van, a kihallgatásai pedig folytatódnak. Azt még nem lehet tudni, hogy az ügyészség pontosan mivel fogja megvádolni, de a rendőrség szerint a tárgyalásig biztosan őrizetben marad a férfi.

A Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Indiában sem számítanak ritkaságnak a fentihez hasonló gyilkosságok, csak Indiában 24 ilyen esetet jelentettek hivatalosan 2019-ben. Az úgynevezett „becsületgyilkosságok” áldozatai jellemzően fiatal lányok és nők, az elkövetők pedig olyan családtagok, akik azt hiszik, hogy az áldozat szégyent hozott a családjukra. Ilyen „szégyennek” tartják például a házasságon kívüli szexualitást, a legszomorúbb esetekben akkor is, ha a később meggyilkolt nő szexuális erőszak áldozata volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!