Kiállt a nyilvánosság elé, majd szabadságra ment az ausztrál miniszter, akit egy állítólagos nemi erőszakkal hoztak összefüggésbe

2021. március 3. – 08:59

Másolás

Vágólapra másolva

Nem mond le tisztségéről az ausztrál igazságügyi tárca vezetője, aki elismerte, ő az a korábban meg nem nevezett miniszter, akit nemi erőszakkal vádoltak a médiában, ám kijelentette: nem követte el a bűncselekményt.

„Ha most lemondok a tisztségemről egy olyan gyanú miatt, amely egyszerűen meg sem történt, akkor Ausztráliában bárkinek derékba törhet a pályafutása, elveszítheti akár egy egész élet munkáját is, mindezt csupán a sajtóban megjelenő vádak nyomán” – idézte az MTI Chris Portert, aki kiemelte, hogy egy 33 évvel ezelőtti eset kapcsán várják tőle, hogy bizonyítsa ártatlanságát.

„Csak annyit tudok mondani, hogy nem történt ilyesmi”

– mondta.

A nővel, akit a vád szerint középiskolás korában megerőszakolt, soha nem volt szexuális kapcsolata, a vádról pedig csak annyit tud, amennyi a sajtóban megjelent, ám ezt rágalomhadjáratnak nevezte.

Chris Porter távozóban egy sajtótájékoztatóról – Fotó: AFP/Stefan Gosatti
Chris Porter távozóban egy sajtótájékoztatóról – Fotó: AFP/Stefan Gosatti


Bejelentette azt is, hogy „mentális épsége érdekében” néhány hétre szabadságra megy, Scott Morrison miniszterelnök szóvivője pedig azt közölte, hogy Porter feladatait erre az időre egy másik miniszter veszi át.

A rendőrség közölte, hogy bizonyíték híján nem tudnak vádat emelni, mert a feltételezett sértett nem tett náluk hivatalos és részletes panaszt, mielőtt öngyilkos lett volna.

Az elhunyt nő Porter ellen megfogalmazott vádját a múlt héten, névtelenül küldték el a miniszterelnöknek és más képviselőknek, az ügyben azóta megszólalt Morrison is, aki azonban nem nevezte meg a minisztert.

Porter azt mondta, hogy a miniszterelnök továbbra is bízik benne.

Van segítség! Ha szexuális erőszakot, bántalmazást követtek el önnel szemben, vagy zaklatták, hívja a NANE Egyesület bántalmazott nőknek szóló segélyvonalát a 06-80-505-101-ös telefonszámon. Az anonim módon, ingyenesen hívható szám hétfő, kedd, csütörtök és péntek este 18 és 22 óra között, valamint szerdán 12 és 14 óra között elérhető.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!