Zsiráfvadászatot kapott Valentin-napra, le is lőtt egy zsiráfbikát, majd a kivágott szívével pózolt

2021. február 27. – 21:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A romantikus ajándékot a férjétől kapta a 32 éves dél-afrikai nő.

„Mit gondoltok, mekkora egy zsiráf szíve?”

Ezzel a mondattal posztolta ki a Facebookra a fotót Merelize Van Der Merwe, melyen egy éppen lelőtt zsiráf szívét tartja a kezében. Ha valaki kíváncsi rá, a poszt nyilvános, itt meg lehet nézni, mi inkább nem szúrjuk be ide. A 32 éves nő posztja bejárta a világsajtót, és most rengeteg állatjogi aktivista, zsiráfrajongó és a vadászatot elítélő internetező haragszik rá.

Van Der Merwe ötéves kora óta vadászik, saját bevallása szerint már több mint 500 állatot megölt, köztük párducokat, oroszlánokat is. A zsiráfvadászatot a férjétől kapta Valentin-napi ajándékként, mert régi álma volt egy idős zsiráfbika elejtése. A több mint 600 ezer forintnyi dollárba kerülő álma teljesült, egy 17 éves hím fekete zsiráfot sikerült lelőnie egy dél-afrikai parkban, aminek a sötét bőréből szőnyeget szeretne készíteni.

Három éve egy hasonló hírrel idegesítette fel az internetezőket egy texasi vadász, aki az általa kilőtt idős fekete zsiráffal pózolt. Akkor is ugyanaz volt a vadász magyarázata, mint amire Van Der Merwe is hivatkozik:

Ezzel tulajdonképpen még jót is tett, hiszen az öreg zsiráfbika halála után egy fiatal veheti át a helyét a csordában, ami jót tesz majd a csorda genetikai állományának, így segítve a faj fennmaradását.

Hozzátette, hogy „ha betiltanák a vadászatot, az állatok értéktelenné válnak és kihalnának. A vadászat sok fajt hozott már vissza a kihalás széléről. A trófeavadászok valójában védik ezeket az állatokat.”

Dr. Mark Jones, a Born Free nemzetközi vadvédelmi alapítvány munkatársa ellenkező véleményen van, azt mondta a Mirrornak: „A trófeavadászok állításai, melyek szerint aggódnak a vadvédelem miatt, nagyon félrevezetőek. A trófeavadászat valójában nem természetvédelmi eszköz.”

A PETA munkatársa, Elisa Allen így nyilatkozott a zsiráfvadászatról: „Aki megöl egy érző lényt, kivágja a szívét, és erre büszke, az egy szociopata.”

Van Der Merwe lelkes PETA-gyűlölő, rendszeresen megoszt olyan álhíreket, hogy a PETA valójában állatokat gyilkol, és egy másik bejegyzésében azt is leírta, hogy kifejezetten azért osztotta meg a zsiráfszívet, hogy felhergelje az elvakult állatjogi aktivistákat.

A zsiráfok szerepelnek a veszélyeztetett fajok nemzetközi listáján, ahol azt írják, már kevesebb mint 70 ezer példány él a világon, míg 1985-ben még több mint 150 ezren voltak.

(Mirror)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!