Fogorvos készített műlábat Triumphnak, a koalának

2021. február 22. – 16:47

frissítve

Fogorvos készített műlábat Triumphnak, a koalának
Fotó: Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Triumph egy ötéves koala, aki úgy született, hogy hiányzott az egyik lábfeje, de egy ausztrál fogorvos nemrég műlábat készített neki, amivel azóta tud mászni és futni is, írja a Reuters.

A koalát 2017-ben mentette meg Marley Christian, állatorvosi ápoló Új-Dél-Walesben. Haldokló anyja mellett talált rá az állatra, akinek egy születési rendellenesség miatt hiányzott egyik hátsó lábáról a lábfeje, és csak nehezen tudott járni. A nő lett Triumph elsőszámú gondozója a Lismore-i Friends of the Koala központban, és ő próbált megoldást találni a koala veleszületett bajára.

Miután egy állatoknak protéziseket készítő amerikai cég többszörös próbálkozás után sem tudta elkészíteni a megfelelő műlábat, egy ausztrál fogorvos, Jon Doulman vállalta, hogy készít neki egy egyedi protézist.

Végül az állat egy rózsaszínű protézist kapott, amit egy tépőzáras hevederrel rögzítettek a lábához, és úgy van kialakítva, hogy segítse őt a mászásban és a futásban. Az orvos elmondta, még finomít a szerkezeten, de egyelőre úgy tűnik, kényelmes az állatnak a protézis. Triumph az első koala a világon, aki művégtagot kapott.

Triumphnak élete hátralevő részét fogságban kell töltenie, valószínűleg Christian gondozásában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!