Újra több száz nigériai diákot raboltak el fegyveresek

2021. február 17. – 10:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több diákot raboltak el ismeretlen fegyveresek a nigériai Kagara település iskolájából. Pontos számukat nem tudni, az AFP több száz gyerekről ír.

Az épületet kedd este támadták meg, a fegyveresek katonai ruhát viseltek, és több tanárt is magukkal vittek. Hivatalos források szerint egy diákot lelőttek, többeknek azonban sikerült elmenekülniük. Még nem lehet tudni, ki áll az elrablás mögött. A hatóságok a keresésükre indultak.

Frissítés 14 órakor: Egyelőre nincs pontos adat a hiányzó diákok számáról, helyi források szerint az iskolának körülbelül 1000 tanulója van. Muhammad Sani Idris, a szövetségi állam tájékoztatási biztosa szerint a támadás idején 650-en diák tartózkodott az épületben. Hozzátette, hogy több tanár családtagját is elrabolták. Az elhurcoltakat a hadsereg is keresi, a kutatásban katonai repülőgépek is részt vesznek. Muhammadu Buhari elnök közleményben ítélte el a támadást, és több magas rangú tisztségviselőt küldött a térségbe, hogy koordinálják a mentőakciót.

Decemberben 350 iskolás fiút rabolt el a Boko Haram nevű iszlamista terrorszervezet. A dzsihadista Boko Haram célja egy iszlám állam létrehozása a 190 milliós, felerészt keresztény Nigéria északi részén, ahol többségében muzulmánok élnek. A diákok elrablása nagy figyelmet váltott ki Nigéria-szerte, mivel a fekete-afrikai ország évek óta felzaklatott állapotban van a rossz biztonsági helyzet miatt, és élesen él a lakosság emlékezetében a Boko Haram 2014-es terrorcselekménye, amelyben 270 iskolás lányt hurcoltak el az északkeleti Chibok városból. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki világszerte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!