Halálra ítélték a szaúdi nőt, aki agyonverte vendégmunkás cselédjét

2021. február 16. – 10:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


Halálra ítélték hazájában azt a szaúdi nőt, aki két évvel ezelőtt agyonverte bangladesi szobalányát – jelentette az MTI.

Ez a mostani az első olyan bírósági döntés, amely szaúdi állampolgárt ítél halálra bangladesi vendégmunkás ellen elkövetett bűncselekményért.
A rijádi büntetőbíróság Ajsa al-Dzsazáni férjét és a fiát is bűnösnek találta, az előbbit bizonyítékok megsemmisítése és segítségnyújtás elmulasztása miatt több mint három év börtönre és pénzbüntetésre ítélte. A fiút hét hónapra javítóintézetbe küldte.

Abiron Bégum 2017-ben állt munkába a nyolctagú Dzsizáni családnál, ahol a rokonok szerint sokszor bántalmazták, egyebek közt le is forrázták. Bangladesi emberi jogi aktivisták üdvözölték az ítéletet, és reménykednek, hogy ezt követően az arab országban tiszteletben tartják az ott dolgozó bangladesiek jogait és méltóságát.

A bántalmazások áldozatainak jogi segítséget nyújtó Bangladesi Országos Nőszövetség az ítélet mielőbbi végrehajtására szólította fel Rijádot.
Szaúd-Arábiát már sokszor bírálták nemzetközi emberi jogi szervezetek a királyságban dolgozó vendégmunkások, különösen a nők ellen elkövetett bántalmazások és jogsértések miatt.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!