A kínai állami média közölte, hogy Kína „súlyos szabálysértés” miatt letiltotta az egész országban a BBC World News nevű hírcsatornát, írja az Euronews.
A Xinhua News nevű állami ügynökség szerint az Egyesült Királyság műsorszolgáltatója „nem felelt meg annak a követelménynek, miszerint a híradásnak igaznak és pártatlannak kell lennie, ezzel aláásták Kína nemzeti érdekeit és etnikai szolidaritását”. A nemzeti televíziós igazgatóság, az NRTA hozzátette, a BBC nem folytathatja működését Kína területén, a következő évre vonatkozó működési engedélyét sem fogják elfogadni.
A BBC csütörtökön csalódottságát fejezte ki a lépés miatt, levelükben azt írták, „a BBC a világ legmegbízhatóbb nemzetközi híradója, ami tisztességesen, pártatlanul, félelem és szívesség nélkül számol be a világ minden pontjának történéseiről”. A brit külügyminiszter, Dominic Raab „elfogadhatatlan korlátozásnak” nevezte Kína lépését, szerinte ez csak „Kína megítélésén fog rontani”.
Február elején a BBC részletesen számolt be az ujgur lakosság számára tartott „átképző táborokon” belüli szexuális visszaélésekről és kínzásokról. Januárban a leköszönő amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo is az ujgurokkal szembeni népirtással vádolta Kínát.