Ukrajna felajánlotta a NATO-nak a Krím félsziget fölötti légtér használatát

2021. február 10. – 14:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna felajánlotta a NATO-nak, hogy használja repüléseihez és műveleteihez a Krím félsziget fölötti légteret – számolt be szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán infrastrukturális minisztérium honlapján kiadott közleményre hivatkozva. A közlemény szerint az ajánlatot Vladiszlav Kriklij, az infrastrukturális tárca vezetője tette, amikor Brüsszelben tárgyalt Patrick Turner NATO-főtitkárhelyettessel – írja az MTI.

A közlemény szerint Ukrajna támogatást remél a NATO-tól a légtér megfigyelésében az ukrán–orosz határ mentén, és ennek keretében javasolja a szövetségnek légi műveletei számára az ügynevezett Szimferopoli Repülési Információs Régió használatát, amely a tárca megfogalmazása szerint magában foglalja Ukrajna szuverén területét, továbbá a fekete-tengeri nyílt vizeket, ahol „a légi forgalmi szolgáltatásokért a nemzetközi szerződések Ukrajnát ruházzák fel felelősséggel”.

A javaslat értelmében az említett légtér használható a NATO légi műveleteihez, valamint csapatok, felszerelések és rakományok szállítására.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztett arra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrég kijelentette: egy fontos kérdése van Joe Biden nemrég beiktatott amerikai elnökhöz, mégpedig az, miért nem tagja még Ukrajna a NATO-nak. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pedig kedden – Zelenszkijnek válaszolva a Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel Brüsszelben tartott közös sajtótájékoztatójukon – kijelentette, hogy Ukrajnának azokra a reformokra kell összpontosítania, amelyek közelebb viszik a NATO-csatlakozáshoz. Hozzátette, hogy nem tud konkrét időpontot megnevezni Ukrajna belépésére, de biztosított afelől, hogy a szövetség változatlanul támogatja Ukrajna euroatlanti törekvéseit, beleértve NATO-csatlakozását.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár brüsszeli sajtótájékoztatója 2021. február 9-én – Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu Agency
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár brüsszeli sajtótájékoztatója 2021. február 9-én – Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu Agency

Oroszország 2014-ben önkényesen elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet, amit az ENSZ tagállamainak zöme – beleértve az EU- és a NATO-tagországokat – nem ismer el legitimnek. A félsziget elcsatolása előtt Oroszország katonai bázist bérelt Szevasztopolban Ukrajnától, ahol a megállapodás értelmében legfeljebb húszezer katonát állomásoztathatott. Ukrán védelmi forrásokból származó legutóbbi információk szerint a Krímben állomásozó orosz katonák száma jelenleg meghaladja a 32 ezret.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!