Kiosztották a Twitteren Vilmos herceget, miután szót emelt a focistákat érő rasszizmus ellen

2021. február 6. – 12:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kiállt a Manchester United mellett, amiért a futballcsapat játékosait rasszista jelzőkkel illették. Sógornője verbális bántalmazása felett éveken át szemet hunyt.

Komoly kritikák érték a brit trón várományosaként emlegetett Vilmos herceget a Twitteren, miután saját Instagram-oldalán kiállt a Manchester United mellett, amiért a futballcsapat játékosait rasszista jelzőkkel illették. A herceg bejegyzésében kiemelte, kötelező fellépni a rasszizmus ellen, történjen az a pályán vagy pályán kívül. Cambridge hercege úgy fogalmazott a családi közösségi oldalon:

„Mindannyiunk felelőssége olyan környezet kialakítása, ahol az ilyen visszaéléseket nem tolerálják, és akik gyűlölet és megosztottság terjesztését választják, azokat felelősségre vonják a tetteikért. Ez a felelősség azokra a platformokra is kiterjed, ahol mostanában ennek a tevékenységnek a legnagyobb része zajlik. Dicséret jár mindazoknak a játékosoknak, szurkolóknak, kluboknak és szervezeteknek, amelyek a leghatározottabban ítélik el és utasítják vissza ezt a fajta visszaélést”

Az ügy előzménye, hogy a Manchester United norvég edzője, Ole-Gunnar Solskjaer arról nyilatkozott a napokban, elképesztő, hogy játékosait folyamatosan rasszista üzenetekkel bombázzák a legnagyobb közösségi oldalakon. A norvég szakember az Aftenposten című lapnak beszélt arról:

„Tudjuk, hogy létezik a szólásszabadság, de akik ezeket az üzeneteket elküldik, átlépnek egy határt”

– mondta az edző, hozzátéve: „Sajnálom a játékosaimat, hogy nap mint nap ezzel kell szembesülniük. Próbálok nekik segíteni, hogy ne foglalkozzanak ezekkel, de nagyon nehéz a helyzet.” Solskjær elfogadhatatlannak nevezte a jelenséget, és arra figyelmeztetett, hogy a klub már megtette a feljelentéseket, és együtt dolgozik a hatóságokkal, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő hasonló események.

Mindezek után állt tehát az ügy mellé Vilmos herceg. A dicsérő és dicséretes szavak azonban sokakban visszatetszést váltottak ki, sokan úgy osztották meg, vagy válaszoltak az eredeti bejegyzésre, hogy emlékeztették Vilmos herceget a sógornőjét, Megant ért rasszista abúzusra, amellyel kapcsolatban a Buckingham-palota, és maga a hercegi pár is éveken át csendben maradt. A Cosmopolitan vette észre, hogy Kristen Meinzer írónő is ezt tette szóvá tweetjében:

„Azt kívánom, hogy bárcsak ilyen hangosak lettetek volna a családoddal, amikor Sussex hercegnéje volt a célpont.”

De más Twitter-felhasználók is kiemelték, Vilmos nem volt ennyire szókimondó, mikor Meghan hercegnét évekig rasszista jelzőkkel illette többek között a brit bulvármédia. A tematikus női lap idézett egy másik kommentet is:

„Helló, az USA-ból! Ettől teljesen padlót fogtam, ugyanis sosem hallottam ilyen határozott kiállást a rasszizmussal szemben, amikor Sussex hercegnéjéről volt szó. Wow”

Még a korábbi Indexen számoltunk be arról, hogy miután 2020 elején Harry herceg és Meghan hercegné bejelentették: a jövőben függetlenedni szeretnének a brit királyi családtól, és inkább a saját útjukat járnák, kiderült az emögött meghúzódó feszültségek sorozata is. Meghant folyamatos és sorozatos rasszista megjegyzésekkel illette a brit sajtó, valamint a közösségi médiafelületeken is ilyen típusú megkülönböztetésnek volt kitéve. Egzotikusnak találták a DNS-ét, csimpánzhoz hasonlították a gyerekét, a szülőhelyét pedig egy bűntanyaként festették le. Harry herceg és Meghan hercegné kilépése a brit királyi család fősodrából világszerte felhívta a figyelmet arra, hogy a rasszizmus mennyire elfogadott része továbbra is a brit bulvársajtónak és a hétköznapoknak.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!