Az ukrán elnök elvette három tévécsatornától a működési jogot, az ellenzék impeachmentet kezdeményez ellene

2021. február 3. – 11:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő alkotmányos felelősségre vonását (impeachment) kezdeményezte szerdán az ellenzék, miután az államfő rendeletében pénzügyi és gazdasági szankciókkal sújtott az ellenzékhez kötődő három tévécsatornát, gyakorlatilag megvonta tőlük a működési jogot, illetve öt évre szóló büntetőintézkedéseket vezetett be a tulajdonosuk, Tarasz Kozak ellenzéki politikus ellen – jelentette szerdán orosz hírportálokra hivatkozva az MTI.

A szankciókról szóló rendelet kedd éjszaka jelent meg az elnöki hivatal honlapján. Zelenszkij a rendelettel életbe léptette a nemzetbiztonsági tanács aznapi döntését. Összesen nyolc jogi személy ellen vezetett be korlátozó intézkedéseket, a többi között

a 112 Ukrajina, a News-One és a Zik tévé már kedden megszakította a sugárzást, adásaik csak a YouTube videomegosztó portálon követhetők.

Julija Mendelj elnöki szóvivő szerint

„ezek a tévétársaságok az orosz propaganda eszközeivé váltak Ukrajnában, és Oroszországból pénzelik őket”.

Az ellenzék a legfelsőbb bírósághoz fordul, és kezdeményezi Zelenszkij alkotmányos felelősségre vonását, arra hivatkozva, hogy a mindenkori államfő nem vezethet be szankciókat ukrán vállalatok és polgárok ellen.

Frissítés: A Kreml elítélte szerdán az oroszbarát ukrán ellenzékhez kötődő három ukrajnai televízió bezárását, és nemzetközi szervetekhez fordul emiatt. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint kétségtelen, hogy a tévécsatornák munkájának korlátozása, sőt működésük betiltása nem felel meg a nemzetközi normáknak és a sajtószabadság általános felfogásának. Mint mondta, erre fel kell hívni az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és más nemzetközi szervezetek figyelmét, egyben felszólította az Európa Tanácsot is, hogy reagáljon a kijevi döntésre. Konsztantyin Koszacsov, az orosz szenátus külügyi bizottságának elnöke a másként gondolkodás elfojtásának, az EBESZ-ben és az ET-ben a sajtószabadság érvényesítésére vállalt kijevi kötelezettségek kirívó megsértésének nevezte a tévécsatornák bezárását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!