Egy 9 éves, megbilincselt lány arcába fújt paprikaspray-t egy rendőr Amerikában

2021. február 01. – 18:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A New York államban található Rochester városában egy rendőr egy megbilincselt 9 éves lány ellen használt paprikaspray-t múlt pénteken. Az esetet egy másik rendőr testkamerája rögzítette, a videót a rochesteri rendőrség a hétvégén hozta nyilvánosságra a CBS szerint.

A rendőrség közleménye szerint a 9 éves lány egyik szülője tett bejelentést arról, hogy a gyerek elszökött otthonról, és önmaga mellett másokra is veszélyes lehet. Állítólag saját magát és az anyját is meg akarta ölni.

Amikor a rendőrök megtalálták, be akarták tenni a járőrkocsiba, de a lány ellenállt, és rúgkapálózva próbált meg kiszabadulni a rendőrök kezei közül. A rendőrség közleménye szerint ezért az egyik járőr kénytelen volt földre vinni a gyereket, akit „a saját testi épsége érdekében” és a szülei kérésére bilincseltek meg, és egészségügyi segítséget hívtak hozzá.

De a lány ezután sem volt hajlandó rendesen beülni a rendőrautóba, ezért az egyik rendőr paprikaspray-t fújt az arcába.

Később kórházba szállították a lányt, miután megkapta a szükséges orvosi ellátást, hazaengedték a szüleihez.

Az eset után Rochester polgármestere, Lovely Warren aggasztónak nevezte, hogy a rendőrség így kezelte egy 9 éves lány ügyét.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!