Elektromos repülőgépek központja lesz Florida

2021. január 29. – 18:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Floridában 10 központot hoznak létre, ahonnan elektromos, sugárhajtású, úgynevezett repülőtaxikkal lehet majd utazni szerte az államban.

Az öt éves, a müncheni székhelyű startup, a Lilium szerdán jelentette be, hogy megállapodást kötött a spanyol Ferrovial infrastruktúra-vállalattal, hogy több mint 10 leszállási helyet – veriportot – építsenek Florida több nagyvárosában, beleértve Orlandót is.

A Lilium ügyvezető igazgatója, Dr. Remo Gerber azt mondta, hogy a floridai lakosok többsége körülbelül 30 percen belül elérheti majd a repülőtaxi-központok valamelyikét, mivel a vállalat azt tervezi, hogy az állomásokat szétszórja az egész államban, így elérhetővé válnak mindenki számára.

Az államban az első kereskedelmi járatot már tavasszal bejelenthetik. A Lilium azt tervezi, hogy 2025-ig világszerte üzembe helyezik a járatokat. A társaság kereskedelmi igazgatója, Remo Gerber 2019-ben az Insidernek elmondta, a Lilium azt tervezi, hogy repülésenként 70 dollárért fognak majd elkérni az érdeklődőktől.

A repülők nem fognak káros anyagokat kibocsátani, és úgy alakították ki őket, hogy tökéletesen illeszkedjenek a városi környezetbe. A Lilium sajtóközleménye szerint a repülőgép felszálláskor annyira lesz hangos, mint egy teherautó, és egyáltalán nem lesz hallható, ha a föld felett 400 méterrel repül.

Az elektromos járművet úgy tervezték, hogy minimálisak legyenek a karbantartási költségei.

A repülőtaxik koncepciója világszerte elterjedt, a Morgan Stanley 2020-as kutatása alapján, a repülő elektromos taxik piaca 2040-re a 1,5 billió dollárt is elérheti.

A Liliumnak számos nagy befektetője van, köztük a Tencent és az Atomico. Nyáron a vállalat 35 millió dollárt gyűjtött be Baillie Giffordtól, a SpaceX támogatójától.

(Business Insider)

(Borítókép: Lilium)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!