Hatan meghaltak folyékony nitrogén szivárgása miatt egy amerikai gyárban

2021. január 28. – 22:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Üzemi baleset miatt hatan meghaltak és legalább kilencen kórházba kerültek az amerikai Georgia állam Gainesville nevű városának élelmiszerfeldolgozó üzemében csütörtökön – írja a CNN.

A Prime Pak Foods gyárában történt baleset helyszínén életét veszette öt dolgozó, egy hatodik pedig a kórházba szállítása után halt meg. A kórházba kerültek között tűzoltók is vannak, akiket légzőszervi panaszok miatt szállítottak el. A dolgozókat evakuálták.

Korábbi hírek szerint robbanás is történt, de ezt a helyi sheriff hivatala cáfolta. Közölték azt is, hogy a szivárgás oka egyelőre ismeretlen, nyomoznak az ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!