Lemerkelkézte Angela Merkelt Türingia miniszterelnöke, aki Candy Crushsal üti el az idejét a koronamítingek alatt

2021. január 25. – 09:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elnézést kért Bodo Ramelow türingiai miniszterelnök azért, mert a Clubhouse közösségi oldalon Merkelkének nevezte Angela Merkel német szövetségi kancellárt egy beszélgetésben. Ugyanitt azt is kifejtette, hogy a koronavírusról szóló tartományi vezetői megbeszéléseken Candy Crush-ozni szokott, mítingenként akár tíz pályát is képes előrehaladni.

Az Euractiv.com szerint még pénteken kérdezett rá az SPD szociáldemokrata párt elnökhelyettese, Kevin Kühnert, hogy ki is volt a vezetők közül az, aki Candy Crushsal játszott – ekkor ismerte be Ramelow, hogy akár tíz pályát is megugrik egy-egy míting alatt.

Ramelow megszólalásai persze nem maradtak bírálat nélkül, a Kereszténydemokrata Unió politikusa, Hirte a Twitteren kritizálta Ramelow-t, mondván, reakciói tiszteletlenségről árulkodnak, pedig a koronavírus igen súlyosan érinti sokak életét. A türingiai miniszterelnök ezután kezdett el magyarázkodni, a DPA német hírügynökségnek azt mondta, ez egyfajta relaxációs mód számára. „Néhányan szúdokut játszanak, mások sakkoznak vagy scrabble-öznek a telefonjukon – én Candy Crusht játszom.”

A merkelkézés miatt a Twitteren kért elnézést vasárnap este. Azt írta, azután jött a kommentje, hogy egy „okos nővel” beszélgetésbe elegyedett a Clubhouse-on. „A német kancellár nevének lekicsinylése egy férfi arrogáns megnyilvánulása volt. Ezért őszintén elnézést kérek” – írta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!