Hat év börtönt kapott a férfi, aki füstgránátot dobott be az orosz kormánypárt egyik irodájába

2021. január 18. – 15:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hat év börtönbüntetésre ítélte egy moszkvai kerületi bíróság hétfőn a Moszkvai Állami Egyetem (MGU) egyik aspiránsát, Azat Miftahovot az oroszországi kormánypárt egyik fővárosi irodájának megtámadása miatt – írja az MTI.

A bíróság indoklása szerint Miftahov és társai garázda csoportba szerveződve, politikai gyűlöletből és előre megfontoltan követte el a terhére rótt bűncselekményt.

Az ügy két másik vádlottját négy, illetve két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Ügyvédjük, Szvetlana Szidorkina közölte, hogy fellebbezni fognak.

A bíróság ítéletében megállapította, hogy a vádlottak 2018 januárjában kalapáccsal kitörték az Egységes Oroszország kormányzó párt egyik moszkvai irodájának ablakait, és füstgránátot dobtak be a helyiségbe. Az akcióban összesen hatan vettek részt, és később az esetről felkerült egy videó az internetre. Miftahovot a rákövetkező év februárjában vették őrizetbe robbanószerkezet készítése miatt, de végül őt és két társát garázdasággal vádolták meg. Az okozott kár mértéke 48 ezer rubel (mintegy 200 ezer forint) volt. Miftahovot és egyik társát 2018-ban egyszer már pénzbüntetésre ítélték egy rendőr elleni támadás miatt.

Miftahov azt állítja, hogy politikai meggyőződése miatt üldözik.

Az Interfax hírügynökség szerint Miftahov tagadta a garázdaságot, de nem cáfolta, hogy öt éven át tagja volt a Népi Önvédelem nevű szélsőbaloldali anarchista mozgalomnak, amely rendbontásokkal, az úgynevezett narancsos forradalmak forgatókönyvét követve, nem alkotmányos módszerekkel akarta leváltani a hatalmat.

A Miftahov-ügynek nagy visszhangja van Oroszországban, a diákok kampányt indítottak a vádlottak támogatására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!