Az amerikai Nemzeti Gárda 21 ezer tagját vezénylik Biden beiktatására

2021. január 15. – 05:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai hatóságok szavatolják a biztonságot a megválasztott elnök, Joe Biden január 20-i beiktatási rendezvényén – közölte csütörtök este Mike Pence alelnök.

Ezzel egy időben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bejelentette, hogy már száz embert vettek őrizetbe a kongresszus épületét ért múlt heti ostrom ügyében. Az FBI mostantól az elnöki beiktatás biztonságának szavatolására készül – írta az MTI.

Ryan McCarthy amerikai védelmi államtitkár csütörtökön hozzájárult ahhoz, hogy a Nemzeti Gárda 21 ezer tagját Washingtonba vezényeljék az elnöki beiktatással kapcsolatos biztonsági feladatok ellátásához. Összehasonlításképp a New York Times azt írja, hogy ez a létszám közel háromszorosa az Irakban, Afganisztánban, Szomáliában és Szíriában állomásozó összes amerikai katonának.

Eredetileg a Nemzeti Gárda 15 ezer tagjának vezénylésével számoltak, hogy lezárják a kongresszus környékét és a belvárost. Elsősorban védelmi, logisztikai és kommunikációs feladatok ellátásánál számítanak rájuk. Tisztviselők azonban úgy vélik, hogy esetleg mégis több gárdistára lehet szükség.

New Yorkból a helyi rendőrség kétszáz emberét irányítják Washingtonba. John Miller, a New York-i rendőrség parancsnokhelyettese elmondta, minden tőlük telhető segítséget megadnak a szövetségi erőknek. Mint jelezte: tart attól, hogy erőszakos cselekmények történhetnek a beiktatás idején.

A déli Arkansas állam hatóságai is közölték, hogy a Nemzeti Gárda 500 tagját készülnek Washingtonba küldeni. Ohio állam a Nemzeti Gárda mentési munkálatokban jártas 700 fős egységét vezényli az amerikai fővárosba.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!