Mississippinek hivatalosan is új zászlaja van

2021. január 12. – 05:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tate Reeves, Mississippi kormányzója hétfőn aláírta azt a törvényt, amellyel megváltoztatták az amerikai tagállam zászlaját, száműzve ezzel az egykori konföderációs államok jelképét, írja az MTI.

Az új lobogón piros alapon két sárga csíkkal övezett kék mezőn fehér magnólia látható, amelyet fehér csillagok és In God we trust (Istenben bízunk) felirat övez. Egészen pontosan így néz ki:

Reeves az aláírási ceremónián úgy fogalmazott, hogy a régi zászló „komoly útakadály volt az egység felé”. Az új lobogóról szólva pedig kijelentette:

„Ez bár kicsiny, de jóhiszeműen tett erőfeszítés az egység irányába.”

Mississippi törvényhozása júniusban szavazta meg a korábbi lobogó lecserélését, amelynek a bal felső sarkában az egykori konföderációs államok jelképe volt látható, piros alapon kék kereszt, az utóbbiban végig fehér csillagokkal. A régi zászló így nézett ki:

Ez az amerikai polgárháborúban (1861–1865) a konföderációba tömörült déli államok zászlója volt, és sokakat a rabszolgaság korára emlékeztetett.

Az igény a változtatásokra a tavaly nyári, helyenként zavargásokba torkolló, afroamerikaiak jogainak védelme érdekében tartott megmozdulások nyomán merült fel. Az új zászlót a tavaly november 3-i referendumon fogadták el, és a törvényhozás 2021. január 6-án hagyta jóvá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!