1075 évre ítélte szexuális bántalmazás és csalás miatt a török bíróság Adnan Oktart, a tévés hittérítőt

2021. január 11. – 18:29

1075 évre ítélte szexuális bántalmazás és csalás miatt a török bíróság Adnan Oktart, a tévés hittérítőt
Adnan Oktar őrizetbe vétele – Fotó: DOGAN NEWS AGENCY / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A török televíziós hittérítőt, Adnan Oktárt 1075 évre ítélték szexuális bűncselekmények miatt, írja a Guardian.

Oktárt 2018-ban vették őrizetbe.

A bíróság végül szexuális erőszak, kiskorúakkal való szexuális visszaélés, csalás és politikai-katonai kémkedési kísérlet miatt ítélte el a férfit.

Oktar Törökországban a kreacionizmus (a darwinista evolúció elutasítói) egyik legfőbb muszlim alakja és a konzervatív értékek hirdetője.

A vád szerint a hittérítő lengén öltözött nőkkel vette körbe magát műsorában, a nők táncoltak körülötte, hogy „feldobják a zenét a tévéstúdióban”, Oktar pedig „cicáknak” szólította őket.

A 64 éves férfi mellett közösségének több mint 200 tagját is őrizetbe vették korábban az isztambuli rendőrök pénzügyi csalás elleni egysége. A bíróság Oktar szervezetének két vezetőjét, Tarkan Yavast és Oktar Babunát is 211, illetve 186 évre ítélte.

Oktar tagadta, hogy segítette volna a Fethullah Gulen nevű prédikátort 2016-os törökországi puccskísérletében, illetve „városi mítosznak” titulálta a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos állításokat. Az Oktart vádló nők azt állították, a férfi erőszakkal vette rá őket arra, hogy fogamzásgátló tablettát szedjenek. Arra a kérdésre, hogy miért találtak 69 ezer fogamzásgátló tablettát otthonában a rendőrök, Oktar azt felelte, hogy bőrbetegségek és menstruációs rendellenességek kezelésére használták azokat.

Oktar először az 1990-es években került a figyelem központjába, amikor egy olyan szektát vezetett, melyben több szexuális botrány is napvilágot látott. Az A9 tévécsatornán 2011-ben jelent meg először a műsora.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!