Romániában számmisztika kurzust ajánl a tanároknak egy megyei tanfelügyelőség

2021. január 9. – 19:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Galați megye pedagógusai pénteken reggel a decemberben ideiglenesen kinevezett megyei főtanfelügyelőtől kaptak egy hivatalos fejléccel ellátott körlevelet, amiben egy ingyenes számmisztika kurzust ajánlanak a figyelmükbe – írja a Transindex.

Selena Costea főtanfelügyelő azt mondja, csak továbbküldött egy egy levelet, de nem népszerűsítette a számmisztika iskolai alkalmazását azzal, hogy a tanároknak körbeküldte a „Numerológia – o 9 – kapcsolat a diák és tanár között” címmel szervezett kurzust. Szerinte ezt sokszor megtették már más alapítványok rendezvényeinek népszerűsítése érdekében. Azt ugyanakkor elismerte, hogy a továbbküldött meghívókra általában nem kerül rá a tanfelügyelőség saját hivatalos fejléce.

Később kiderült, hogy egy országos kezdeményezésről van szó, nemcsak Galați megyéből érkezhetnek a tanárok az online kurzusra és összesen 700 pedagógus iratkozott be az ingyenes képzésre.

A szervező alapítvány képviselője elismeri, hogy nincs tudományosan elismert alapja a numerológiának.

A 6 témát körbejáró képzésen arra készítik fel a pedagógusokat, hogy a diákok születési dátuma alapján, matematikai számítások elvégzésével hogyan javíthatják a tanár-diák viszonyt.

Miután a körlevél nyilvánosságra került, a tanügyminisztérium államtitkára azt mondta: nincs szó arról, hogy a numerológiát be akarják vezetni az iskolákba, szerinte csak az történt, hogy a főtanfelügyelő nem tudta megfelelően szűrni a beérkező dokumentumokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!