Valószínűleg lezuhant egy indonéz utasszállító repülőgép

2021. január 9. – 13:48

frissítve

Valószínűleg lezuhant egy indonéz utasszállító repülőgép
Forrás: FlightRadar24

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés 16:10-kor: Az indonéz haditengerészet közlése szerint megtalálták a gép roncsait a Jáva tengeren, amire először halászok hívták fel a figyelmet. Hadihajókat indítottak a helyszínre, hogy megkezdjék a mentési munkálatokat.

Korábban írtuk: Felszállás után négy perccel meredeken zuhanni kezdett, majd hat perccel később eltűnt a radarról az indonéz Sriwijaya Air SJ-182-es járata, írja a Deutsche Welle. A lap a FlightRadar24-re hivatkozva azt írja, hogy a Boeing 737-es gép több mint 10 ezer lábnyit zuhant kevesebb mint egy perc alatt.

A Sky News szerint a repülő 56 utast szállított, köztük öt gyereket és egy csecsemőt, és hat fős személyzet volt rajta. A gép a jakartai Soekarno-Hatta repülőtérről szállt fel helyi idő szerint 14 óra 30 perckor és a Borneó szigetén lévő Pontianakba tartott.

A Bloomberg cikke szerint a Boeing 737-500-as gép 26 éve állt forgalomba. Az indonéz közlekedési minisztérium szóvivője szerint hatóságok megkezdték az eltűnt repülőgép felkutatását és mentését.

A Sriwijaya Air közleményt adott ki, miszerint kapcsolatban áll a hatóságokkal, hogy részletesebb információkat kapjon az SJ-182 járatról, amint biztosat tudnak, nyilatkozatot adnak.

A CNN Indonesia cikke szerint az Ezer sziget lakói két robbanás hangját hallották, és állítólag a halászok a tengerben megtalálták a gép roncsait, köztük a törzs darabjait, üléseket és kábeleket. Hivatalosan ezt nem erősítették még meg, a Sky News szerint egy indonéz mentési ügynökség tisztviselője egyelőre csak annyit mondott, hogy „gyanús törmeléket” találtak Jakartától északra fekvő vizeken.

Magyar idő szerint koradélután hivatalosan még nem mondták ki, hogy a gép lezuhant volna. Budi Karya Sumadi indonéz közlekedési miniszter egy sajtótájékoztatón csak annyit mondott, hogy a gép balesetet szenvedett és eltűnt.

Az indonéz kutató és mentő testület egyik magas rangú tisztje elmondta, hogy törmeléket találtak a Lancang-sziget környékén, ahol a gép elvesztette a kapcsolatot a földi légi irányítással. A törmeléket átadják a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottságnak, hogy kivizsgálják az eltűnt repülőgéphez tartozik-e.

A Sriwijawa légitársaság vezetője újságíróknak azt mondta, az eltűnt gép jó műszaki állapotban volt. A járat a menetrendhez képest 30 perces késéssel tudott csak felszállni a heves esőzés miatt.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!