Egy német törvényjavaslat szerint legalább egy nőnek kell lennie a nagyvállalatok vezetőségében

2021. január 6. – 13:22

Másolás

Vágólapra másolva

Egy szerdán elfogadott törvényjavaslat szerint kötelező női kvótát vezetnének be a németországi nagyvállalatok igazgatótanácsában, írja az MTI.

A tervezet szerint:

  • A tőzsdén jegyzett és munkavállalói képviseletet biztosító vállalkozások 3 tagnál nagyobb vezetőségében legalább egy nőnek kell lennie.
  • A többségi alapon döntő cégeknél még szigorúbb a szabály jönne: legalább egy nőt kell bevenni az elnökségbe, ha az több mint 2 tagból áll.

A vállalatoknak a jövőben külön indoklást kell benyújtaniuk, ha nők nélkül akarják működtetni a vezetőséget és a felügyelőbizottságot. Súlyosabb szankciókra számíthatnak, ha nem tesznek eleget ennek.

A Nőket a Felügyelőbizottságokba (FidAR) nevű német szervezet tanulmánya szerint 73, a változás által érintett tőzsdei cégből 32 igazgatótanácsában jelenleg nincs egyetlen nő sem. Ez a vizsgált vállalatok csaknem 44 százaléka.

A felügyelőbizottságoknál már bevezették a női kvótát: a kétezernél több alkalmazottat foglalkoztató cégek esetében a felügyelőbizottság tagjainak 30 százaléka nő kell, hogy legyen.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!