A brexit rengeteg magyar diákot foszthat meg a lehetőségtől, hogy brit egyetemeken tanulhasson

2021. január 6. – 19:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2020 szeptemberében rekordsok, 705 magyar diák kezdte meg egyetemi tanulmányait az Egyesült Királyság valamelyik felsőoktatási intézményében. Ez azt jelenti, hogy tíz év alatt csaknem megháromszorozódott a szigetországba felvett magyar diákok száma. Jelenleg körülbelül 2500 magyar tanul a brit egyetemek valamelyikén.

Ez a trend azonban a brexit miatt valószínűleg meg fog szakadni, ugyanis a külföldi továbbtanulásra, valamint a felvételikre való felkészítéssel foglalkozó Engame Akadémia szerint bezuhanhat az Egyesült Királyságba jelentkező magyar diákok száma a brexit után elszálló tandíjak, az EU-s diákok számára megszűnő diákhitel, valamint a diákvízum-kötelezettség miatt.

A brexit állhat a rekordszámú tavalyi jelentkezés mögött is, ugyanis a 2020/21-es tanév az utolsó, amiben az eddigi, kedvező feltételek mellett kezdhetik meg és vihetik végig tanulmányaikat az EU-s diákok az Egyesült Királyságban.

A felvételi felkészítő cég becslése szerint a 2019/20-as tanévben körülbelül 15 ezer magyar diák tanult külföldi felsőoktatási intézményekben, ami azt jelenti, hogy a felsőoktatásban tanuló magyar diákok 6 százaléka külföldön végezte egyetemi tanulmányait az előző tanévben.

A legnépszerűbb célpontoknak Ausztria, Németország és az Egyesült Királyság számítanak, azonban a holland egyetemekre is egyre többen jelentkeznek. Olyannyira, hogy öt év alatt megkétszereződött a Hollandiában tanuló magyarok száma. A cég adatai szerint a 2019/20-as tanévben 1252 magyar diák tanult a holland egyetemek valamelyikén.

Ez a szám pedig minden bizonnyal növekedni fog a következő években. A brexit miatt az angliai továbbtanulástól eltántorodó diákok elsőszámú célpontja ugyanis pont Hollandia lehet, ugyanis az ország nívós egyetemein rengeteg angol nyelvű szakot indítottak az utóbbi években. Ráadásul a tandíj mértéke is messze elmarad a brittől.

Lévai Balázs társalapító-ügyvezető szerint a brexittel összefüggésben előreláthatóan növekszik majd azoknak az országoknak a népszerűsége is, ahol a második beszélt nyelvükön tanulhatnak a diákok. Ezen a területen Ausztria és Németország továbbra is vezeti a listát, de többek között Olaszország, Franciaország, Spanyolország és a skandináv országok is élénkülő érdeklődésre számíthatnak.

A legnagyobb érvágás az Egyesült Királyságba vágyó magyar diákok számára a 2021/22-es tanévtől drasztikusan megnövekedő tandíj. A brit kormány döntése értelmében a jelenlegi 9250 fontos (nagyságrendileg 3,6 millió forintnak megfelelő) tandíj helyett évente 10 000-38 000 font (körülbelül 4-15 millió forint) közötti összeget kell majd fizetniük azoknak, akik külföldi állampolgárként a brit felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni ez év szeptemberétől.

További nehézség, hogy az EU-ból érkező jelentkezők elveszítik az eddigi kedvezményes diákhitel igénylésének lehetőségét is. Ez korábban viszonylag egyszerűen volt elérhető mindenkinek, 100 százalékban fedezte a tandíjat, és csak akkor kellett visszafizetni, amikor a korábbi diákok jövedelme elért egy előre meghatározott, magyarországi viszonylatban magasnak számító összeget.

Ezenkívül, a brexit miatt a félévesnél hosszabb képzésre érkezőknek a következő tanévtől kezdve diákvízumot kell igényelniük, ami további 812 fontnyi (mintegy 300 000 forint) pluszköltséget ró rájuk.

A drasztikusan megnövekedő anyagi terhek pedig rengeteg magyar diákot foszthatnak meg a brit egyetemeken való tanulás lehetőségétől. A felkészítő vállalkozás által, nem reprezentatív felmérés keretein belül megkérdezett 156, 11. és 12. évfolyamos diák 27,6 százaléka válaszolta azt, hogy ugyan korábban gondolkodott azon, hogy jelentkezik az Egyesült Királyságba, a brexit miatt elállt ettől az ötlettől. Azok a diákok, akik azt válaszolták, hogy a továbbtanulási döntésüket befolyásolja a Brexit, elsősorban a magasabb tandíjat emelték ki (81%) eltántorító okként.

A felmérés eredményei egybeesést mutatnak a nemzetközi trendekkel. A Higher Education Policy Institute becslései szerint például akár 57%-kal is visszaeshet az Európai Unióból az Egyesült Királyságba jelentkezők száma.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!