Kim Dzsongun elégedetlen: Nem teljesült az ötéves terv Észak-Koreában

2021. január 6. – 04:59

Másolás

Vágólapra másolva

Szinte egyik szektorban sem teljesültek az előző ötéves gazdasági terv célkitűzései Észak-Koreában, jelentette ki az országot vezető Kim Dzsongun szerdán a kormányzó Koreai Munkapárt kongresszusának megnyitásakor.

Az MTI által tudósított nyitó beszédében a diktátor Észak-Korea önellátási képességének megerősítésére szólított fel, ami szerinte segíthetne leküzdeni a fejlődést akadályozó belső és külső kihívásokat.

„Bár az előző ötéves tervnek már tavaly teljesülnie kellett volna, az eredmények iszonyatosan elmaradtak a célkitűzésektől csaknem minden ágazatban”

– mondta. Kim Dzsongun kitért az országban hivatalosan nem létező koronavírus-járványra is, és méltatta az észak-koreai óvintézkedéseket.

A mostani kongresszuson új ötéves tervet készülnek elfogadni, az új körülményekhez igazítva a gazdasági és pártpolitikai stratégiát. A több napig tartó rendezvényen hírügynökségi beszámolók szerint mintegy hétezren vesznek részt. Legutóbb ilyen kongresszust négy éve tartottak, azt 36 év után először rendezték meg. Akkor a Kim Dzsongun által elővezetett ötéves tervben kilátásba helyezték az energiaellátás javítását, az ipari és a mezőgazdasági termelés növelését.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!