A Capitoliumot legutóbb 1814-ben ostromolták meg

2021. január 6. – 23:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mégpedig brit katonák az 1812 és 1815 között zajló brit-amerikai háború során. 1814. augusztus 24-én a britek a bladensburgi csatában legyőzték a Washingtont védő amerikai milíciát és megszállták a fővárost. A brit katonák fő célpontja a szimbolikus jelentőségű Capitolium volt, amit először kifosztottak, majd pedig felgyújtottak. A tűzben megsemmisült többek között a kongresszus 3000 kötetet tartalmazó könyvtára is. A teljes kár mai értékben számítva közel 12 millió dollárra (3,5 milliárd forintra) rúgott.

A Capitolium kiégett épülete George Munger korabeli festményén – Fotó: Wikipedia
A Capitolium kiégett épülete George Munger korabeli festményén – Fotó: Wikipedia

A törvényhozás épületének felgyújtása után a katonák a Fehér Ház felé vették az irányt, ahonnan Madison elnöknek olyan hirtelen kellett elmenekülnie, hogy a Fehér Házban a megérkező britek ott találták az ebédet, amelyet a személyzet aznapra főzött. Amíg a brit csapatokat vezető parancsnokok elfogyasztották az elnöknek szánt ebédet, a katonák felgyújtották a város összes középületét. Majd miután végeztek az evéssel, a Fehér Házat is felgyújtották maguk után.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!