Vizsgálat indult az ausztrál reklám ellen, amiben egy denevérszendvicset evő férfi robbantotta ki a pandémiát

2021. január 05. – 11:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Boating Camping Fishing (BCF) nevű, felszereléseket áruló üzlet reklámját több mint 250 ezren nézték meg a Youtube-on. A videóban a nyaraló, horgászó emberek mellett

egy férfi is látható, aki egy denevérszendvicset eszik: a reklám szerint ezzel robbantva ki a világjárványt.

A reklám valószínűleg arra utalt, hogy egy ideig terjedt az a nézet, miszerint a vuhani vírus elterjedése denevérhúsról indult. Valójában azonban egyelőre nem tudni, hogyan keletkezett a vírus, és hogyan terjedt tovább.

Az ausztrál reklámügynökség számos panaszt kapott a BCF nyári kampányreklámja miatt, mondta a BBC-nek a reklámokat felügyelő hivatal, az Advertising Standards szóvivője. A BCF szóvivője korábban azt mondta, hogy „a könnyed marketingkampány arról szól, hogy sok ausztrál otthon maradt idén nyáron. Őket akarták arra ösztönözni, hogy fedezzék fel saját kertjeiket”, illetve komolyan veszik a világjárványt, de hozzáteszik, hogy

„az évek során a BCF kialakította a szemtelen kampányok hagyományát a jó kedélyű, szemtelen szellemiség jegyében”.

A BCF-től egyébként nem idegen az ausztrál reklámfelügyelet, 2016-ban és 2018-ban is az ő reklámjaik miatt érkezett a legtöbb panasz a hivatalhoz.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!