Napokig megkötözve tartották fogva az emberrablók a 80 éves szállodatulajdonost

2021. január 04. – 17:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenhárom férfit, köztük egy korábbi katonát vádolnak Jacqueline Veyrac elrablásával Franciaországban. Övé a Cannes-i ötcsillagos Grand Hotel, és a Nizzában található La Reserve nevű étterem. A 80 éves nőt 2016 október 24-én rabolták el az otthona közeléből: két maszkos férfi megragadta és betuszkolta egy lopott furgonba. Megfenyegették, ha zajt csap, megölik. A rendőrségnek azt mondta, nyugtatót is itattak vele a rablók.

Két nappal később találták meg megkötözve egy Renault Kangoo hátsó ülésén. Úgy menekült meg, hogy amikor elrablói távol voltak, elkezdte rugdosni a jármű oldalát, amit meghallott egy járókelő, és értesítette a rendőrséget.

A nyomozók szerint Jacqueline Veyrac hősiesen viselkedett, többször is megpróbált megszökni, és nem fogadta el az ételt, amit a rablók adtak neki. Jean-Michel Prêtre, a nizzai ügyész 2016-ban azt nyilatkozta, hogy Veyrac elrablása különösen erőszakos volt: az idős nő csuklóját és bokáját megkötözték a száját pedig leragasztották. Sérüléseinek egy részét akkor szerezte, amikor megpróbált megszökni.

Giuseppe Serena, Veyrac éttermének korábbi vezetője az első számú gyanúsított. Az ügyészség szerint Serena megharagudott Veyracra, miután 2009-ben kirúgta az étteremtől. Azért tervelte ki az emberrablást, hogy a váltságdíjból új éttermet nyisson. Három évvel korábban is megpróbálta elrabolni a szállodatulajdonost, de akkor nem járt sikerrel.

Az 52 éves brit exkatona, Philip Dutton szintén a vádlottak között van, a nyomozók szerint a 2013-as kísérletben is részt vett. Az emberrablók 5 millió eurót követeltek Veyrac családjától, ebből 10 százalékot akart magának az egykori katona. Ügyvédje szerint Dutton évekig a speciális erőknél szolgált, 2011-ben súlyos égési sérüléseket szenvedett Afganisztánban egy akna miatt. Hajléktalanként élt Nizzában, amikor találkozott a többi gyanúsítottal.

A Tintin becenévre hallgató, paparazzóból magándetektívvé lett Luc Goursolast azzal vádolják, hogy ő helyezte el Veyrac kocsiján a nyomkövető berendezést. Goursolas elismerte ezt, de azt állította, hogy nem tudott az emberrablási tervről.

A bíróság kedden fogja tanúként meghallgatni Jacqueline Veyracot. (Guardian)

Ide kattintva olvashatók a Telex legfrissebb hírei.