2020-ban többen haltak meg repülőgép-balesetben, pedig a járatok száma 42 százalékkal csökkent

Legfontosabb

2021. január 2. – 10:31

frissítve

2020-ban többen haltak meg repülőgép-balesetben, pedig a járatok száma 42 százalékkal csökkent
Mentőcsapatok dolgoznak 2020. január 8-án az Irán felett lelőtt ukrán utasszállító gép roncsainál – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az előző évhez képest 2020-ban több tucatnyival többen haltak meg a világon kereskedelmi repülőgépbalesetben annak ellenére, hogy a járatok száma a koronavírus miatt 42 százalékkal visszaesett – írja a Guardian.

A To70 nevű holland tanácsadó cég összesítése szerint 2020-ban 40 baleset történt nagy kereskedelmi utasszállító repülőgépekkel, ezek közül öt volt halálos kimenetelű. A balesetekben 299-en haltak meg. 2019-ben csaknem kétszer ennyi baleset történt (86), amelyek közül 8 volt halálos kimenetelű, amelyekben 257-en haltak meg.

Egymillió repülőútra vetítve 2020-ban 0,27 halálos baleset történt, ami 3,7 millió járatonként jelent egy halálos balesetet. 2019-ben 0,18 volt az egymillió járatra számított halálos baleseti ráta.

Ha a Telex legfrissebb híreit akarja látni, kattintson ide!

2020-ban a légitársaságok drasztikusan csökkentették a járataik számát. A Flightradar24 szerint világszerte 42 százalékkal csökkent a kereskedelmi járatok száma, amely így 24,4 millióra esett vissza.

A 2020-as baleseti halálozás több mint felét egy nem klasszikus repülőgép-katasztrófa okozta. 2020 januárjában az iráni légtérben légvédelmi rakétával lőttek le egy ukrán utasszállító gépet, amelynek következtében 176 utas és a személyzet vesztette életét. A második legsúlyosabb baleset 2020 májusában történt: egy pakisztáni gép zuhant le 98 ember halálát okozva.

A holland tanácsadó cég összesítése nem tartalmazza a kisebb méretű, kereskedelmi repülőgépekkel történt baleseteket.

Az elmúlt két évtizedben egyébként drasztikusan csökkent a repülés miatt bekövetkezett halálesetek száma. Az Aviation Safety Network (ASN) adatai szerint az elmúlt öt évben átlagosan 14 halálos baleset történt kereskedelmi utasszállító és teherszállító repülőgépeken, amelyek évente 345 ember halálát okozták.

2017 volt a légi közlekedésban a legbiztonságosabb év a világon. Akkor mindössze két halálos baleset történt, amely 13 ember halálát okozta. Az Egyesült Államokban 2009 februárja óta nem történt halálos baleset utasszállító repülőgéppel, és mindössze egy haláleset történt, amely amerikai légitársaságot érintett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!