Kiderült, hogy az amerikaiak jelentős része hisz az összeesküvés-elméletekben

2021. január 2. – 18:17

Másolás

Vágólapra másolva

Az NPR/Ipsos végzett közvéleménykutatást 1115 amerikai állampolgáron, december 21. és 22. között, amiben azt vizsgálták, vajon mennyire dőlnek be az álhíreknek és az összeesküvés-elméleteknek, és az eredmények alapján kiderült, hogy eléggé. A válaszadóknak a legjobb tudásuk szerint kellett megválaszolniuk, hogy a felsorolt állítások igazak, hamisak, vagy nem tudnak róluk.

Főleg a koronavírus eredetéről, az amerikai elnökválasztásról és a QAnon összeesküvés-elméletről születtek érdekes eredmények.

A QAnon egy 2016 óta létező mozgalom, aminek a célja, hogy álhíreket és összeesküvés-elméleteket terjesszen. A mozgalom úgy indult, hogy a 4chan nevű oldalon elkezdték terjeszteni, Amerikát sátánimádó, pedofil, szex-kereskedelemmel foglalkozók irányítják, és Donald Trump az egyetlen, aki meg tudja őket állítani. A 2016-os amerikai elnökválasztáson azt terjesztették el, hogy Hilary Clinton demokrata jelölt egy sátánista szekta fontos szereplője, ami behálózza az egész amerikai közigazgatást, célja pedig, hogy megakadályozza Donald Trump hatalomra jutását. A mitológia lényege, hogy Donald Trump leszámol a gonosz háttérhatalommal.

A QAnon-hoz kapcsolódó, hamis állítások között szerepelt például, hogy „Egy sátánimádó, gyermek-szexcsoportokat működtető elit csoport próbálja irányítani a politikát és a médiát.”, erre a válaszadók 17%-a mondta azt, hogy igaz, 37% nem tudta, és 47% szerint hamis.

A válaszadók 40%-a gondolja azt, hogy a koronavírust egy kínai laboratóriumban állították elő, az egyharmaduk szerint pedig választási csalások miatt nyerte meg Joe Biden az elnökválasztást, habár erre a bíróságok, a választási tisztviselők és az Igazságügyi Minisztérium sem talált bizonyítékot.

Chris Jackson, az Ipsos közvélemény-kutatója azt mondta, az emberek egyre inkább hisznek olyan dolgokban, amik a saját világképükbe illeszkednek, és emiatt egyre aggasztóbb az is, hogy hogyan lehetne az emberekkel elhitetni az alapvető, nem megkérdőjelezhető valóságot.

(NPR)

(Borítókép: Yui Mok/PA Images/Getty Images)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!