Ferenc pápa: Az új év legyen a gyűlölet megszűnésének ideje

2021. január 01. – 14:06

Másolás

Vágólapra másolva

Az emberek és nemzetek közötti békét és kölcsönös törődést nevezte a járványhelyzet tanításának Ferenc pápa újévi beszédében, amelyet a Vatikán interneten közvetített péntek délben – írja az MTI.

Ferenc a pápai lakosztály úgynevezett könyvtártermében állva olvasta fel a beszédét, amelyet az Úrangyala-imádság (Angelus) előtt mondott el. Azt kérte, az új év „legyen a gyűlölet és megosztás megszűnésének ideje, legyünk mindannyian egymás testvérei, érkezzék el az építkezés ideje a pusztítás helyett, az egymás közötti és a környezet iránti gondoskodással”.

Az egyházfő szerint a koronavírus-járvány jegyében telt elmúlt év megtanította az emberiséget, mekkora szükség van törődni mások problémáival. A „törődés szemléletének és kultúrájának fejlesztését” szorgalmazta közösségek és nemzetek között, a családokban és a munkahelyeken éppúgy, mint a nemzetközi színtéren.

„Ez a magatartás vezet a béke útjára, mivel testvériségre alapozott társadalmat épít. Mindannyian [...] arra vagyunk hivatottak, hogy a békét építsük minden nap és minden helyszínen, kezet nyújtva testvérünknek, akár vigaszszóra van szüksége, akár gyengédségre vagy szolidaritásra”

– mondta.

Az egyház 1967 óta a béke világnapját ünnepli január elsején. Az imádság után Ferenc pápa fájdalmát és aggodalmát fejezte ki a Jemenben súlyosbodott erőszak miatt, és az oktatás, gyógyszerek, élelem nélkül maradt jemeni lakosságért imádkozott. Megemlítette a Nigériában az utóbbi napokban túszul ejtett püspököt is.

Ferenc isiászra hivatkozva lemondta az újév délelőtti misét, amelyet Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár mutatott be a Szent Péter-bazilikában. A pápa legközelebb vasárnap mond Úrangyala-imádságot, amelyet továbbra is interneten közvetítenek majd.

>>>A Telex legfrissebb híreit itt találja<<<