Irán 150 ezer dollár kártérítést fizet a lelőtt ukrán gép valamennyi áldozata után a családtagoknak

2020. december 30. – 14:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Családonként 150 ezer dollár (44,6 millió forint) kártérítést ítélt meg szerdán az iráni kormány a januárban az iráni légtérben lelőtt ukrán utasszállító gép mind a 176 áldozata hozzátartozóinak, írja az MTI az IRNA hivatalos iráni hírügynökségre hivatkozva.

Mint ismert, az iráni forradalmi gárda beismerte, hogy tévedésből lőtték le rakétával az Ukraine International Airlines (MAU) ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó Boeing 737 gépét, amikor nagy volt a feszültség Irán és az Egyesült Államok között, miután öt nappal korábban egy amerikai drón végzett a gárda egyik magas rangú parancsnokával, Kászem Szulejmáni tábornokkal Irakban. Mohammad Eszlami közlekedési és városfejlesztési miniszter az állami televízióban szerdán közölte, hogy a repülőszerencsétlenségről készült végleges jelentést elküldik a vizsgálatban részt vevő országoknak. Az utasok között sok volt a kanadai állampolgár, illetve kanadai állandó lakos.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!