Ezrével próbálnák ki a techmunkások, milyen Finnországban élni és dolgozni

2020. december 25. – 23:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy hónap alatt több, mint 5300 techmunkás jelentkezett egy finn letelepedési programra, amely során a kiválasztottak 90 napra kipróbálhatják, milyen Finnországban élni. A projekt célja, hogy a tech iparban dolgozó tehetségeket csábítsanak hosszútávon az országba.

Finnország – amely egy rangsor szerint zsinórban harmadik éve a világ legboldogabb országa – nem tartozik a legnépszerűbb áttelepedési célpontok közé, azonban a programot szervező Helsinki Business Hub illetékese úgy látja, hogy ha valaki egyszer odalátogat, akkor szívesen marad is.

Lakosságarányosan Finnországban a legnagyobb a világon a start up-szcéna, egyes becslések szerint csak jövőre 50 ezer új munkahely jöhet létre ebben az iparában, ezért szükségük van a tehetségekre. A program szervezői szerint a jelentkezőknek az általános egészségügyi ellátás mellett a szülő szabadságok rendszere, valamint például az is vonzó lehetett Finnországban, ahogy a finn kormán kezelte a koronavírus-járványt. (The Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!