Török Gábor szerint Amerikában nagyon készülhetnek Orbánék ellen

2020. december 25. – 21:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Átalakulóban van a magyar kormány nemzetközi környezete, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok új kormánya miatt, a kabinet pedig nehéz helyzetbe fog kerülni a nemzetközi partnerekkel – mondta Török Gábor 2020 legfontosabb politikai fejleményeit értékelve az ATV Egyenes Beszéd műsorában.

A politikai elemző szerint 2022-ig előkerülhetnek olyan ügyek, amelyek a 2014-es választások után jöttek, és a kitiltási botrány címszavakkal szokás összefoglalni. Úgy látja, hogy Orbán Viktornak számítani kellett arra, hogy amikor látványosan Donald Trump mellé állt az amerikai elnökválasztási kampányban, vagy például Szijjártó Péter korrupciós vádakkal támadta az akkor még elnökjelölt Joe Bident, hogy ezek nem maradnak majd válasz nélkül.

Török hozzátette: egy magyar politikai elemzőnek nyilván nagyon kevés információja van arról, mi történik az amerikai műhelyekben, „de amit amerikai kollégáktól hallok, hogy hogyan alakul az új csapatnak felkészülése, felkészítése, ők arról próbálnak győzködni, hogy annál is rosszabbra számítsunk, mint amire számítunk”.

Török szerint a választás előtt Orbánnak nem feltétlenül volt már mozgástere; ha Trump nyert volna, az nagyon jól jött volna neki, így viszont annyira kiélezte a feszültséget, hogy ha úgy alakul, el lehet majd adni, hogy a kis Magyarországot támadja a nagy USA. Az elemző úgy látja, Orbánnak ez nem feltétlenül rossz pozíció.

Az amerikai elnökválasztás magyar belpolitikára gyakorolt lehetséges következményeit ebben a videóban mutattuk be részletesen:

Legfrissebb híreinkért kattintson ide >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!