Legalább húszan meghaltak, miután egy bevándorlókat szállító hajó elsüllyedt Tunéziában

2020. december 24. – 15:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elsüllyedt egy hajó, ami bevándorlókat szállított át a Földközi-tengeren az olaszországi Lampedusa szigetére, írja a Reuters.

A balesetben legalább húsz ember vesztette életét, a parti őrség öt embert ki tudott menteni a közép-tunéziai Sfax város partjainál. Ali Ayari helyi biztonsági tisztviselő szerint a hajó nagyjából Sfaxtól hat mérföldnyire süllyedt el. Ayari szerint kb. 45 ember lehetett a hajón, így húsz embert még keresnek.

A Sfax kikötővárosának közelében húzódó partvonal az egyik legfontosabb kiindulópontjává vált azoknak az embereknek, akik az afrikai és közel-keleti konfliktusok, vagy éppen a szegénység elől menekülnek Európába, jobb élet után kutatva.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!