Húsz év menekülés után állt bíróság elé a kínai sorozatgyilkos társa

2020. december 23. – 11:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bíróság elé állt az a kínai nő, akit hét gyilkosságban vádolnak bűnrészességgel – írta a CNN. A 46 éves Lao Rong-csi húsz éven át bujkált Kínában, eközben nevet változtatott, alkalmi munkákból élt, és műtéteken is átesett. Tavaly novemberben fogták el egy plázában, most került sor a tárgyalásra.

Barátját, Fa Zsi-jinget, akivel 1996 és 1999 között élt együtt, még 1999-ben ítélték halálra hét ember meggyilkolásáért. A bíróság szerint Lao a bűntársa volt a gyilkosságokban, önszántából vett részt a bűncselekményekben, az emberek elrablásában. Lao azonban áldozatként tekint magára, azt vallotta, Fa őt is fenyegette és kényszerítette, kétszer is elvetélt a három év alatt, amíg együtt éltek.

Lao Rong-csi a kínai rendőrség által kiadott felvételen
Lao Rong-csi a kínai rendőrség által kiadott felvételen

Lao elnézést kért az áldozatok hozzátartozóitól, és azt is mondta a bíróság előtt, hogy megkönnyebbült. Két évtizeden át élt ugyanis sötétségben, rettegésben, mostantól nyugodhat alhat. Az egyik áldozat felesége, Zsu Da-hong ugyanakkor azt mondta, hogy nem lehet egy bocsánatkéréssel elintézni az általa okozott fájdalmat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!