A szent kereszt egyik szögének darabját találhatták meg Csehországban

2020. december 21. – 18:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szent kereszt, vagyis Jézus keresztje egyik szögének darabját találhatták meg régészek egy csehországi kolostorban – írta meg az MTI.

A milevskói kolostor pincéjének egy üregéhez egy titkos folyosó vezetett, itt találták meg a szög 6 centiméteres darabját egy dobozban. A szögön egy 21 karátos aranyból készült kereszt is látható.

Dendrológiai vizsgálatok szerint az ereklyetartó doboz időszámításunk szerint 260 és 416 között készült tölgyfából. Fedele egy aranylemez volt, amelyre az IR felirat került.

„Ebben a kontextusban a betűk a latin Iesus Rex, vagyis Jézus király rövidítését jelenthetik”

– mondta Jiri Sindelar archeológus pénteken a felfedezést bemutatva.

A milevskói kolostor – Fotó: VitVit / Wikipedia
A milevskói kolostor – Fotó: VitVit / Wikipedia

A milevskói premontrei kolostor a legrégebbi ilyen létesítmény Dél-Csehországban. Az ereklyét az 1400-as években zajló huszita háború idején rejthették el, amikor a kolostor többször is fosztogatás áldozatául esett.

A szakértők szerint a relikvia fontossága és ritkasága hasonlatos a Szent Mór ereklyetartójához. A csaknem 200 drágakővel díszített, aranyozott ezüst- és rézrelikvia ma Csehország egyik legértékesebb, legféltettebb műkincse.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!