Az FBI letartóztatta Peter Nygård milliárdos divatmogult

2020. december 15. – 22:33

Másolás

Vágólapra másolva

Az FBI letartóztatta Peter Nygårdot, a finn születésű kanadai divatkirályt, a Nygård International divatcég alapítóját. Nygårdot idén februárban vádolta meg szexuális erőszakkal több nő, ekkor lemondott a cég éléről (ami egy hónap múlva csődbe is ment). Nygård vagyonát a Forbes 900 millió dollárra becsüli.

A most 79 éves üzletember a vád szerint 1995 óta használta fel a vagyonát és befolyását, hogy behálózza áldozatait, és szexuális szolgáltatásokra kényszerítse őket. Eddig 57 nő csatlakozott a Nygård elleni perhez, mint egykori áldozat. Az elbeszéléseik alapján megesett hogy a milliárdos leitatta, bedrogoztatta őket, illetve „kölcsönadta” őket a barátainak szexelni. Több áldozat fiatalkorú volt, akadtak 14-15 évesek is közöttük. Mivel Nygårdnak nagyon nagy hatalma volt a divatvilágban, könnyűszerrel zsarolhatta, fenyegethette az áldozatait, hogy ne forduljanak a hatóságokhoz, ha ebben az iparban képzelik el a jövőjüket.

Fotó: Gustavo Caballero / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Fotó: Gustavo Caballero / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Nygård minden vádat tagad.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!