Valaki felmászott egy épp felszállni készülő repülő szárnyára Vegasban

2020. december 13. – 20:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Őrizetbe vettek egy férfit, miután szombaton felmászott az Alaska Airlines gépének szárnyára a Las Vegas-i repülőtéren – közölte a CNN szerint a repülőtér szóvivője.

A Las Vegas-ból Portlandbe tartó 1367-es járat felszállásra készült a McCarran Nemzetközi Repülőtéren, amikor a pilóta észrevette, hogy valaki közeledik a gép felé, erről azonnal értesítette is az irányítótornyot az Alaska Airlines közleménye szerint. A repülőgép egyik utasa videót is készített a férfiról. Ezen a felvételen az látszik, hogy a férfi, aki felmászott a Boeing 737-es szárnyára, ott sétálgatott, leült, majd levette a cipőjét és a zokniját is, mielőtt megpróbált felmászni egészen a szárny végére.

A Las Vegas-i rendőrkapitányság a repülőtér biztonsági személyzetével együtt vette őrizetbe a férfit az akció után. Utólag kiderült, hogy egy kerítésen átmászva jutott be a repülőérre. Miután őrizetbe vették, egy egészségügyi intézménybe szállították.

A repülőgép a furcsa jelenetsor után visszagurult a beszállókapuhoz, és teljesen átnézték, mielőtt a felszállási engedélyét megkapta volna. A légitársaság tájékoztatása szerint az eredetileg 12:30-ra kiírt járat végül 16:48-kor tudott csak elindulni Vegasból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!