Négy ballisztikus rakéta kilövésével zárta a héten indult tesztjeit Oroszország

2020. december 12. – 17:46

frissítve

Négy ballisztikus rakéta kilövésével zárta a héten indult tesztjeit Oroszország
Rakétákat indít a Vlagyimir Monomakh atomtengeralattjáró – Fotó: Orosz Honvédelmi Minisztérium / Sputnik / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Négy ballisztikus rakéta sikeres kilövésével zárta egy atomtengeralattjáró a szerdán indult orosz rakétateszteket – írja az AP. A védelmi minisztérium közleménye szerint a víz alól lőttek ki négy Bulava rakétát az Ohotszki-tengeren. A lövedékek sikeresen eltalálták az 5500 kilométerre, északnyugat Oroszországban található célpontjaikat.

Az új, Borei-osztályú atomtengeralattjáró 16 Bulava rakétát hordoz, a tervek szerint ez az osztály alkotja majd az orosz haditengerészet nukleáris erejének a gerincét.

A szerdán indult hadgyakorlatok során több rakétát is kilőttek. Egy másik atomtengeralattjáró egy interkontinentális ballisztikus rakétát indított a Barents-tengeren, de egy hasonló rakétát indítottak szárazföldről is. Tu-160-as és Tu-95-ös bombázók is hadgyakorlatoztak.

A Borei-osztályú Vlagyimir Monomakh atomtengeralattjáró az Ohotszki-tengeren – Fotó: Orosz Honvédelmi Minisztérium / Sputnik / AFP
A Borei-osztályú Vlagyimir Monomakh atomtengeralattjáró az Ohotszki-tengeren – Fotó: Orosz Honvédelmi Minisztérium / Sputnik / AFP

Az időzítés nem véletlen, ugyanis kevesebb mint két hónap múlva jár le az USA és Oroszország atomfegyvereit korlátozó egyezmény, a START. A 2010-ben aláírt dokumentum értelmében a két ország nem rendelkezhet fejenként több, mint 1550 aktív robbanófejjel és 700 aktív rakétával és bombázóval. Jelenleg ez az egyetlen egyezmény, ami korlátozza a két hatalom fegyverkezését.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!