Elárverezik azt a lemezt, amit John Lennon a gyilkosának dedikált

2020. december 9. – 18:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elárverezik azt a lemezt, amit John Lennon 1980. december 8-án írt alá Mark David Chapmannek. Chapman néhány órával később lelőtte Lennont New York-i otthona közelében.

A New Jersey-i Goldin Auctions várakozásai szerint „a rocktörténelem valaha eladásra kínált legjelentősebb relikviája” nagyjából 1,5 millió dollárért (442,7 millió forint) kel majd el a szombaton záruló online aukción. A licit jelenleg 450 ezer dollárnál áll.

40 éve ölte meg a gyilkosság idején 25 éves Chapman a Beatles énekesét. A férfi négyszer lőtt rá Lennonra, a zenész később kórházba szállítás közben halt meg. Chapman a gyilkosságot követően az épület előtt álló egyik növénytartóba dobta a dedikált lemezt, amelyen rendőrségi jelzések is láthatóak, mivel felvették a bizonyítékok közé.

Itt írtunk arról kedden, hogy Amerikában a gyilkosok általában 10-20 évet kapnak tetteikért, Chapman viszont már ötödik évtizedét kezdi a börtönben, ráadásul 20 éve folyamodik szabad lábra helyezéséért a bírósághoz, az rendre elutasítja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!